Térképezés fényképezéssel (photo mapping)

A módszer lényege, hogy GPS nyomvonalat rögzítesz és közben fényképezel, majd a fényképeket felhasználva megszerkeszted a térképet. Szükséges eszközök tehát, egy GPS és egy fényképezőgép. Elvileg használható a telefonok fényképezőgépe is, ami bele is tudja írni a koordinátát a fájlokba, de így hamar kimerülhet az akkumulátor.

Rögzíthetsz így, többek között:

  • házszámokat
  • boltokat
  • nyitvatartási táblákat
  • utcaneveket
  • KRESZ tábláhat
  • útburkolat jellegét
  • stb.

Térképezés

Első lépésben készíts egy fényképet a GPS órájáról. Ha elfelejted, ezt a képet később is elkészítheted,amíg a fényképezőgép órája nem késik vagy siet többet (tehát minél hamarabb pótold).

Ha kijelző nélküli GPS-ed van (mint a fentebbi Holux M1000-C), akkor egy másik GPS-ről is készíthetsz képet, mivel a GPS óra mindenen ugyanannyi. Másik trükk, hogy a kikapcsolás másodpercében készítesz róla egy képet, így az utolsó trackpontod időpontja megegyezik a fénykép idejével, lásd lentebb a GPS Prune leírásánál.

GPS óra egy Androidos telefonon (Például a GPS Status nevű programmal is megjeleníthető)

Tipp: gyakorlatban ezt a képet az ember általában olyan helyen készíti, ahol álldogál, előkészül az eszközökkel, ilyenkor viszont az óra fényképe egy óriási GPS pont kupac kellős közepén lesz. Ha ehelyett a kép készítéséhez elsétálsz pár métert, majd vissza, akkor később könnyebben ellenőrizhető, hogy valóban jó pontot választottál-e ki az összekapcsoláshoz, illetve kiválasztani is sokkal könnyebb (pl GPS Prune-ban).

Következőkben csak be kell járnod a kívánt területet és fényképeket készíteni. Igyekezz az objektumokhoz közel menni és úgy lefényképezni, hogy utána a kép koordinátája valóban megmutassa az objektum helyét. Azaz soha ne a fényképezővel nagyíts rá!

(Lehetőség van a képbe iránytű információt is menteni, és a JOSM szerkesztő ilyenkor jelzi is, hogy merre nézett aki a képet készítette, de mivel a legtöbb fényképező magától ilyet nem tud, utólag kell manuálisan beállítani. Ehhez jó memóriára vagy az iránytű szögeinek felírására lehet szükség, nem egyszerű, de érdemes lenne ezt a módszert is majd csiszolgatni még.)

Képek geo-kódolása, azaz koordinátával ellátása

Több népszerű módszer létezik, alapelvük ugyanaz:

  1. GPS és a fényképező órája közötti különbség meghatározása
  2. GPS nyomvonal és a képek betöltése
  3. Geo-kódolás (korrelálás) lefuttatása

Eldöntheted, hogy a képek dátumát is pontosítani szeretnéd-e a GPS atomórához, vagy nem. Nem feltétlenül szükséges. Az órák különbségét a DigiKam példához így határoztam meg:

  • A fényképező által adott fájl dátum: 13:13:18
  • A GPS képén látható idő: 13:14:36
  • Gyors fejszámolás után a különbség: +1:18

A legtöbb programban lehetőség van ennek a számításnak az elvégzésére úgy, hogy beírod a fényképen látható időpontot, amit kivon a fájl dátumából.

GPS korrelálás digiKamban - Linux 

Frissítés 207.03.03: Ez a módszer jelenleg Ubuntun nem megy (bug #1505187, #1510760), de lentebb olvashatók egyéb módszerek is.

A digiKam (Linux) főablakában jelöld ki a képeket, majd válaszd a Kép -> Dátum és idő módosítása menüt. A fentebbi számítás eredményét felhasználva módosítható az összes fájl dátuma az következő képen látható módon.

Mint említettem a képek dátumának módosítása nem feltétlenül szükséges, ehelyett a lépés helyett az eltolás megadható a GPS nyomvonalhoz igazításkor is, de egyszerűsíti a feladatot, hogy ott már nulla az eltolás.

Fényképek dátumának pontosítása DigiKammal

A következő lépés, a Kép -> Helymeghatározás menüvel a GPS nyomvonallal való összevetés (ez a művelet is a főablakban kijelölt képeken dolgozik). 

Az ablak jobb felső sarkában töltsd be a vonatkozó GPX fájlokat. A megfelelő időzóna kiválasztása után nyomd meg a Viszonyítás gombot. Ezután megnézheted a képek helyét a térképen, keress olyat, aminek emlékszel a pontos helyére és biztosan ellenőrizni tudod, hogy a művelet eredménye helyes. Ezután az Alkalmazás gombbal a JPG fájlokba menthető a GPS pozíció.

Megjegyzés: Ha korábban végeztél GPS nyomvonal takarítást akkor érdemes inkább az eredeti GPX fájlokat használni, mert a tömörítés törölhetett a fényképhez közel eső pontokat, amivel pontatlanabbá válhat az elhelyezésük!

Képek GPS korrelálása DigiKammal

GPS korrelálás más programokkal

JOSM Java OSM Editor (Windows, Linux, Mac, Java): A JOSM szerkesztő is képes GPS korrelálásra, ekkor semmilyen előkészítés nem szükséges. Hátránya, hogy nem írja bele a fájlokba a pozíciót, így ismételt megnyitásuk kényelmetlen.

Lásd: GPS korrelálás JOSM-ban

GeoSetter (Windows): Sajnos nincs Windowsom, de biztos könnyen rájöttök a fentebbi egyszerű lépések alapján. Ha valakinek van kedve, küldje el a kapcsolódó GeoSetter képernyőfotókat. Itt megnézhető YouTube videóban.

GPS Prune (Windows, Linux, Mac, Java): A GPS Prune-ben a fentebb kiszámított időeltolás mellett az is megoldható, hogy egy konkrét nyomvonal ponthoz igazítjuk az egyik képet és ebből számítja ki az eltolást a program. Ez akkor is hasznos, ha kijelző nélküli GPS-ed van: készíts a GPS-ről egy fényképet a kikapcsolás másodpercében, így az utolsó trackpont annak a képnek a helye/ideje!

Lásd: GPS korrelálás GPS Prune-ben

Rajzolás fotós térképezés alapján - JOSM

A pozícióval ellátott képek közvetlenül megnyithatók a JOSM-ban a Fájl -> Megnyitás menüvel. A szerkesztőprogramban ekkor a fényképezés helyén egy kis ikon jelenik meg, amelyre kattintva megnézhető a kép. A képek a kis ablakban nyilakkal lapozhatóak, a térképnézetbe hozhatóak, stb.

Fotómapping feldolgozása a JOSM-ban,
vízcsap rajzolása a kis fényképező ikon helyére


Hasznos tippek

  1. Mindig készíts áttekintő képet is, mert a környezet nélkül sokszor érthetetlen az objektum elhelyezkedése
  2. Az összekapcsolódó képeket érdemes egymás után fotózni, pl üzlet és utána a nyitvatartási táblája
  3. Útburkolat képek nem mindig egyértelműek, érdemes felírni is amit a terepen látsz
  4. Haladási iránytól függően jobbra és balra eső képeknél forgathatod a fényképezőt, például:
    1. álló kép: előre
    2. jobbra döntött kép: jobb oldalon szereplő objektum
    3. balra döntött kép: bal oldalon szereplő objektum
    4. fejenálló kép: haladási irányból hátra nézve készített kép

Fényképező bedöntése az oldal későbbi meghatározására

OpenStreetView

A www.openstreetview.org oldalra feltölthetőek a geo-teggelt képek, itt például megtekinthetők a Nyergesújfalui térképező parti képei.

Séta az Ivacs és Gödöllő közötti sárga sáv turistajelzésen (nyomvonal)

Üzemelteti: wpsnet.com